Kedves Barátunk!
Kedves Sporttársunk!
Tisztelt Meghívott!

Sok szeretettel meghívjuk lakó-, családi-, nyugdíjas, vagy munkahelyi közösségeteket szeptember utolsó péntekjén és vasárnapján megrendezendő sportfesztiválunkra, amelyen 13 sportág, 34 versenyszámában versenyezhettek hozzátok hasonló amatőr csapatokkal, sportolni szerető emberekkel.

Reméljük az elmúlt pandémiás időszakot sikerül lezárnunk és a tavalyi évhez hasonló jó hangulatú, sikeres rendezvényen láthatjuk vendégül a sportolni vágyókat.

1987. utolsó előtti szeptemberi hétvégéjén rendeztük meg első alkalommal az Angyalföldi Sportfesztivált. Az eseménynek hosszú időn keresztül a Csillebérci Úttörőtábor, majd későbbi nevén a Csillebérci Ifjúsági Központ adott helyet. A 2000-es évek közepétől a program leköltözött Angyalföldre, így idén is a kiváló feltételeket biztosító Angyalföldi Sportközpont lesz a sportfesztivál központi helyszíne. A 34. alkalommal sorra kerülő rendezvényen szeretnénk, ha minél több részt vevő számára tudnánk versenyzési, csapatépítési, ismerkedési lehetőséget, sportélményt nyújtani.

Az Angyalföldi Sportfesztivál programját, időrendjét megpróbáljuk idén is úgy összeállítani, hogy a résztvevők lehetőség szerint, és ha kedvük úgy tartja, minél több sportág versenyein részt tudjanak venni. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának, valamint támogatóinknak köszönhetően a csapat versenyszámokat kivéve az összes versenyen való indulás ingyenes. A csapat versenyszámok nevezési díját idén is alacsony összegben határoztuk meg, elősegítve ezzel a minél nagyobb létszámban való részvétel lehetőségét.

Az egyes közösségek között összetett pontversenyt hirdetünk, amelyben figyelembe vesszük az egyes versenyszámokban való részvételt, és az elért helyezést. Az I-III. helyezett közösségeket külön díjazzuk.

Az eseményen cégek számára is biztosítunk részvételi lehetőséget, külön megjelenési, akár kitelepülési lehetőséggel együtt. Ennek feltételeit – igény szerint – külön egyeztetjük.

Bízunk benne, hogy kiadványunk részletes tájékoztatást ad az eseményről, amelyre mindenkit sok szeretettel várunk.

Reméljük találkozunk a sportfesztiválunkon, amin jó játékot, sok sikert kívánunk!

Sportbaráti üdvözlettel:

Kiss László
ügyvezető elnök
Angyalföldi TTE

Kiss László
klubigazgató
Angyalföldi TTE